Gondolatok egy mozaikról

   A rómaiak is szerették a szimbólumokat, a finom, cizellált üzeneteket. A mozaikok gazdag képi világa is bővelkedik az ilyenekben, ami a gyönyörködtetésen túl hosszas merengésre ad lehetőséget.  És nem utolsó sorban az írástudatlanok számára is érthető a mondanivaló. Ami a mi korunkban megint egyre aktuálisabb...

   Ennek a mozaiknak nagyon összetett az üzenete, de ne riadjunk meg, ki lehet bontani a képet. Először is, a bal oldalon egy sceptrumot látunk, ami római hatalmi jelvény (díszes elefáncsont pálca) és egy bíborvörös textilt, ami szintén a hatalom, gazdagság jele. Hatalom és gazdagság Rómában kéz a kézben járt, mert bár nagyra tartották a filozófusokat és a szellemi gazdagságot, a világi hatalmat azért mégiscsak a gazdag és befolyásos emberek birtokolták, nem a szellemiekben gazdagok. A kép felső részén egy szintezőt látunk: ezzel a műszerrel lehet megállapítani, hogy egy felület vízszintes-e. Alatta a kép központi eleme, a koponya látható. Mint halott ember fő tartozéka a halál és elmúlás jelképe, de egy kevésbé ismert (vagy kevésbé tudatosított) jelentése az átalakulás, a változás, az átváltozás. A jobb oldalon rongyos ruha és vándorbotot látunk: ezek a szegénység tárgyiasult szimbólumai. A koponya alatt van még egy kerék: folyamatos mozgása az elmúlásra, a változásra és a változékonyságra figyelmeztet. Soha semmi sem lesz olyan, mint egyetlen pillanattal előtte. A dolgok változnak, a sors kereke egyaránt hozhat jót is és rosszat is. A keréken egy pillangó van: ő a halhatatlan lélek megtestesítője.

   Mint minden kép, ez sem egy 'pillanatfelvétel', hanem amolyan folyamatábra, képregény, képben elmesélt történet, egy egész mondat, nem csupán egy szó. Ha az életedet nem uralod (nem tartasz mértéket), könnyen koldusbotra juthatsz (nehéz sorsra). Viszont a történet szépsége, hogy nem csupán egyetlen irányból értelmezhető, hanem 'fordítva' is igaz és értelmezhető: az alantas fizikai állapotból a világ értékeinek fel-és megismerésével hatalmat nyerhetsz önmagad felett. Minden hatalom, bővelkedés, magában hordja az elbizakodottság lehetőségét. A mérték, a helyes út elvesztése szélsőségekbe torkollik. Ez az ingadozás akár egyetlen napon belül is megtörténhet, de az élet során bizonnyal bekövetkezik. Azért kellenek az ilyen üzenetek, hogy figyelmeztessenek, vissza kell térnünk a helyes útra és újra meg újra meg kell találnunk az egyensúlyt.

   Minden földi élet a halállal ér véget. Ami megszületik, az meg is hal. Minden elenyészik, elmúlik, ezért meg kell mérni, hogy melyek azok a dolgok, amelyek nem morzsolódnak fel, amelyek valóban értékesek, amelyek kitartanak az idő mindent felzabáló vasfogai között. Emiatt kár keseregni, hiszen ott a koponya alatt a pillangó, ami a halott testből kiröppenve új és új életet kezd az örök körforgás részeseként. A halhatatlan lélek életeken keresztül vándorol, megtapasztalja és próbálgatja az élet egyensúlyának kerekét. Ez bizony néha jó, néha rossz. Néha a mennybe emel, néha a pokol fenekére taszít. Bár az ókori ember nem a menny-pokol viszonylataiban gondolkodott, hanem inkább Elízium és Tartarosz világában fogalmazta meg a túlvilági léttel kapcsolatos elképzeléseit. A lélek halhatatlanságában már akkor is hittek, és abban, hogy a halállal csak a fizikai test enyészik el, az emberi lét lényege, a lélek, a szellem halhatatlan, tovább él. No és a koponya sem a végzetesség jele, hiszen a halál nem végállomás, hanem átszállóhely, az átalakulás kezdete.

   A lélekvándorlás tana főleg a keleti misztériumvallások hívői között terjedt, a  beavatottak értették meg az átalakulás titkát. Bár azt gondolom a mai korban sem foglalkozik az egyszeri ember a lelkével, hogy van-e neki és mi lesz vele a halála után... Végső soron mégsem változunk: évezredek folynak le Földanya testén, de mi ugyanolyanok maradtunk, mint voltunk. Talán pont ez a bizonyítéka a lélek halhatatlanságának? Hogy ugyanazokat a tévedéseinket és gyengeségeinket ismételjük évezredeken keresztül?

Megjegyzések