Öszvérsors

   Ostiában van egy fürdőház, amit úgy hívnak, a Cisiariusok fürdője. A fürdőház a nevét a frigidariumban (hideg vizes medence; ezt a fürdőző a langyos és a forró vizes medence után veszi igénybe) találta hatalmas, egybefüggő mozaikról kapta. A mozaik különlegessége, hogy egy sematikus fal, a 'városfal' mentén különféle kocsikat látunk. Ezek könnyű, kétkerekű kocsik, nem szekerek. Ezek a kétkerekű kocsik a későbbi konflisokhoz hasonlóak, CISIUM-nak hívták, innen a sofőr neve: CISIARIUS. Az ilyen kétkerekű járműveket rövid útra lehetett kibérelni, egy kicsit úgy, mint manapság leinteni egy taxit. Leggyakrabban a városkapuk mentén várták utasaikat, és legendásan gyorsak voltak. 

   Például az első híres perében Cicero is említi, hogy az idősebb Roscius (akinek fiát fogták perbe az apja meggyilkolásáért) a Róma és Ameria közötti 58 mérföldes távolságot 10 óra alatt tette meg. Ez nem tűnik túl gyorsnak, de ha belegondolunk, manapság egy 51 mérföldes szakasz távlovaglási ideje 12 óra.

 

   És elértünk a mozaik másik izgalmas pontjához: a cisiákba nem lovak, hanem öszvérek vannak befogva! Az öszvérek nem a gyorsaságukról, sokkal inkább a kitartásukról, szívósságukról és igénytelenségükről híresek.

   Az ókori görögök szerették az öszvérversenyeket: az öszvéreket magukban futtatták, szekér és fogat nélkül. A rómaiak az öszvéreknek speciális fogatversenyt rendeztek. Szemben a lovas fogatversenyekkel, ahol kettes és négyes fogat is volt, az öszvér-fogatversenyeken módszeresen kettes fogat volt és két csapat versengett egymással, szemben a lovas versenyek négy csapatával. Ezek az öszvérek inkább olyan hibridnek tűnnek, akiket kifejezetten a gyorsaságuk miatt tenyésztettek. Plinius leírásában olvashatunk róla, hogy mi is az öszvér: egy kanca és egy háziasított szamár szerelméből születnek, rendkívül gyorsak és ellenállóak. Az apa is lehet ló; a lényeg, az öszvér a mamájára fog hasonlítani. Szóval ha a mama a ló, inkább ló külseje lesz, ha szamár a mama, inkább szamár kinézetű lesz az öszvérünk.

   A cisiariusok mozaikjának még egy izgalmas pontja van: az öszvérek meg is vannak nevezve. Természetesen beszédes neveik vannak.

   A cisiariusok mozaikjának még egy izgalmas pontja van: az öszvérek meg is vannak nevezve. Természetesen beszédes neveik vannak: PUDES (szerény, igénytelen), PODAGROSUS (béna, sánta, ügyefogyott), BAROSUS (finom, kecses) és POTISCUS (ittas, becsiccsentett). Ezekkel a nevekkel az ókori öszvérek megelevenednek előttünk: látom, ahogyan a finom testfelépítésű Barosus kecsesen léptet, mellette Potiscus pedig dülöngél, nem ura a saját lépteinek.

Pudes és Podagrosus neve és arcképe

 

   És lám, azt gondolnánk az öszvérek csak néma rabszolgái a történelemnek, hiszen minden a lovakról szól, és tessék! Nevükön nevezett öszvérekkel találkozunk, egy fürdőben! A legendás lovakat, a mitológiai paripákat mindenki ismeri (aki mégsem, hiányosságát pótolhatja a Mitológiai ménesben tett sétával), de mi van a mindennapok hű társaival, az alázatos hátasjószágokkal? Mi késztette az alkotó(ka)t arra, hogy névvel együtt örökítsék meg az öszvéreket? Lehet ez a mozaik az öszvértörténelem ősforrása?

   Az ókori Rómában az öszvérek nagy népszerűségnek örvendtek: köszönhetően a higgadt természetüknek és hatalmas munkabírásuknak, a közlekedés patás támpilléreivé váltak, szemben a lovak ingatag jellemével és törékeny lábával. A szekerek, kétkerekű kocsik hatalmas mennyiségben árasztották el Róma utcáit, aminek következményeképp be is tiltották a nappali kocsikázást és áruszállítást. Ergo csak éjszaka lehetett az utakon tolakodni, ami az éjjeli pihenés és csend rovására történt. Az öszvérek pedig átalakultak éjjeli állatokká. 

öszvérportré

    Vespasianus császár gúnyneve sem véletlenül lett Mulio (öszvérhajcsár), miután pénzügyi nehézségei miatt kénytelen volt belevágni az öszvér-bizniszbe. Nero császár öszvéreinek a pletyka szerint ezüst patkói voltak, becses nejének, Poppeia öszvéreinek pedig arany cipellők ékesítették stramm lábaikat. Bár az öszvéreknek sokkal erősebb a patájuk, mint a lovaknak, azért néha őket is megpatkolják, különleges igénybevétel esetén. Régen is igaz volt a patkolás aranyszabálya: a terepviszonyok és a ló/öszvér adottságai határozzák meg a patkolás szükségességét. Az ókorban is ismerték a mai értelemben vett patkót, bár gyakrabban használtak amolyan cipőcskéket: egy vastag bőrrel tekerték be a ló patáját, és ezt egy szíjjal kötötték meg a bokájánál. Tényleg úgy néz ki, mintha egy bokacsizma lenne rajta. Pompeiből mindenesetre előkerült egy pár lócipő, ám a keskeny nyomtáv miatt felmerül a gyanú, hogy ezek egy öszvér patkói voltak!

öszvérarcú rhütón, a vidám ivászatok kelléke