A tűz az ókorban egy igen súlyos probléma volt. Nem is gondolnánk ezt a mai profi tűzoltófelszerelések mellett...
Az ókori városok egyik nagy problémája (számtalan, nem kevésbé fontos dolog mellett) a tűz volt. Rengeteg épület fából készült, a házak szorosan egymáshoz ölelkezve nőttek ki a földből, az egyre növekvő igényeket próbálták kielégíteni. A házakban főzéshez, melegítéshez, világításhoz nyílt lángot használtak, ami nem kevés baleset forrását képezte. Elég volt egy kis figyelmetlenség és máris lángokban állt az egész utca.
Aquincumban a tűzoltás ellátására és a tűz figyelésére önkéntes tűzoltó egyesületek jöttek létre. A különböző szakmai collegiumok (kőművesek, posztókészítők, fémmunkások, öntők, stb.) végezték a tűzoltást, önkéntes alapon. Ezek a szakmai collegiumok nagyban eltértek a mai szakmai szervezetektől, inkább a hasonló munkát végzők szakmai szervezete volt, mintsem érdekképviselet.
Az önkéntesek folyamatos tűzfigyelést tartottak: állandó őrszemek figyelték a várost éjjel- nappal, hogy ha esetleg tűz ütne ki valahol, a lehető leghamarabb megkezdhessék az oltást. Saját tűzoltófelszereléssel is rendelkeztek.
A nagyobb házak kertjeiben és udvaraiban ciszternákat alakítottak ki, ahova a forrásokból nyert vizet vezették, hogy tűz esetén elegendő víz álljon az oltók rendelkezésére. Az oltást vödrökkel végezték, mindenki, aki a közelben volt, részt vett a tűz eloltásában.
Aquincumban a tűzzel dolgozó műhelyeket a tűzoltó székház közelében, a város DK-i részén építették fel. A tüzet őrizni egyszerűbb feladat volt, mint meggyújtani.
Néhány tűzoltó felszerelés: CENTO- ecetben áztatott posztótakaró a tűz elfojtására. Ecetes pelyvával töltött nyers állatbőr, szintén a tűz elfojtására. SYPHO- nagyméretű bőrzsák, amelyhez egy béltömlőt varrtak, a beletöltött vizet egy deszkalappal préselték a tűzfészekre. Ezen kívül csákányokat, baltákat, bontóeszközöket is használtak, hogy a tűz terjedését meg tudják akadályozni.
Azért minden eddig felsorolt modern és praktikus szemlélet ellenére az ókori ember a lelke mélyéig át volt itatva az istenek iránti tisztelettel. A tűz kapcsán is élt az elképzelés, hogy a pusztító tűzvészek megelőzhetőek a megfelelően bemutatott tűzáldozatokkal. Mithrasnak szentelt oltárokon áldoztak az istennek, illatos füveket égettek el áldozatként, melynek füstje az égbe száll, és finom illatával kedveskedik az égieknek, hogy azok legyenek kegyesek és ne pusztítsák el a városokat, az emberek életterét.
Valamit mindenesetre nem jól csináltak: isz. 250 körül pusztító tűzvész emésztette fel Aquincum városát, többek között a tűzoltóság épülete is porrá égett. Az önkéntes tűzoltószékházat i.sz. 160 körül építették, így az istenek nem szántak hosszú életet az épületnek. Vagy pont az istenek lángoló szeretete emésztette fel a székházat?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése