"Láttam egyszer- mesélte Iszkhomakhosz-, hogy a feleségem alaposan bekente az arcát ólomfehérrel, hogy világosabbnak tűnjék, mint amilyen valójában, meg jó sok pirosítóval, hogy pirosabb legyen az arca, mint természetesen, és még magas talpú cipőt is húzott, hogy magasabbnak lássák. - Mondd csak, asszonyom, fordultam hozzá-, mikor tartanál jobb üzlettársnak, ha pontosan megmutatnám neked, amink van, és nem dicsekednék, eltúlozva gazdagságunkat, de nem is rejtenék el előled semmit, vagy ha félrevezetnélek, és azt állítanám, hogy jóval gazdagabb vagyok, mint valójában? . - Ne is mondj ilyet- vágta rá azonnal-, és ne viselkedj így! Ha ilyen lennél, nem tudnálak teljes szívemből szeretni. -Mikor tartanál szeretetreméltóbb társadnak, ha a testemet úgy akarnám átadni neked, hogy egészséges és erős vagy ha pirosítót és szemfestéket kennék magamra, és téged megtévesztve hálnék veled, hiszen nem a bőrömet, csak a pirosítót látnád és érintenéd meg? - Én bizony szívesebben érintenélek meg téged, mint a pirosítót. - Hát tudd meg, asszonyom - mondta Iszkhomakhosz-, hogy kedvesebb számomra a természetes arcszíned, mint a fehérítő vagy a pirosító." Iszkhomakhosz tovább tanítja fiatal feleségét, hogy az erőteljes házimunka legjobb módszer az egészséges arcszín megszerzésére."
(Xenophón: A gazdálkodásról)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése